August 2011
a francért nem emlékszek arra a kolleginára, akivel ma reggel találkoztam először. a fene vinné el. talán át kellene rendeznem a szobámat feng-shui szerint, és az lehet, hogy segítene a névmemóriámon. vagy valami más. passz. brrr.
pedig már böknéd fészbukon, mi?
pókolnám, mint szanyitibor a rozit!
a “poke-olnám a fosódat” ér?
valójában én a szazso vagyok?:((((
szazsónak nincsenek vitapartnerei, CSAK LIBERÁLISOK!!!!
1) Egyik napról a másikra élni. Gyerek nélkül tökéletesen működik, én vagyok az abszolút megmondhatója.
2) Egyszer itt, egyszer ott élés. Egy gyereknek lehetőleg állandó környezet köll, nincs olyan, hogy innen oda huzogálod a világon át.
3) Egy gyerek mellett nem lehet egy fasza blúzlemezt összerakni, mert egy gyerek mellett nem lehet hangosan gitározni, dobolni, és mikrofonba visítani.
4) Felrúgni mindent, és itthagyni az egészet a picsába.
5) Huzamosabb ideig folyamatosan átpartizni az éjszakákat.
Ez tetszőleges öt, és a sor folytatható. Ennek ellenére gyereket nevelni és vállalni kurvajó, de, mint az látható, nem az élet egyetlen és űber track-je. Jól is néznénk ki. És a jóisten mentsen meg mindenkit a gyermekfetisiszta szülőktől.
előnye még, hogy hangos füttyszóval terelheted be este a játszótérről úgy, hogy ki sem lépsz a harmadik emeletről, majd sírásáig vitatkozol vele, hogy csak akkor ehet csipszet, ha angolozott, mert holnap kezdődik a suli. Legalábbis felettem most ez megy!!!!!
szazsoketharmadaharomharmadert:
és akkor még finom voltam
akkor nem kellene vele faszkardozni talán esetleg!
Jézus Mária, csak most értem haza az évnyitóról, mert hörcsögketrecet kellett vennem 8 ropiért!!!, és pont erre a zseniális threadre nyitottam rá. Sose hittem volna, hogy létezik ember, aki azt gondolja, hogy az élete értelmetlen, bezzeg, ha gyereket csinál, akkor az emberiség javát szolgálja és akkor jó lesz az élete. Ez durvább, mint az őszinte posztok a fiú-lány-barátság-threadekben! Ha gyereket csinász, a ruhád mocskosabb lesz egy emberevő óriáscigány hajléktalanénál, a pénzed kevesebb, mint most az MSZP-nek, sose alszol és egy tuti: még a korábbinál is magasabbról szarod le az emberiséget.
nem vagyok sértődős, és susi is mindjárt nekemtrollkodik, de igen nagy butaságot beszélsz kedves Miklós ebben a témában.
Legalábbis sarkítasz, és valószínűleg azért írsz ilyen cinikusan, mert muszáj.
Szóval a lényeg a következő: minden ember megszületik, él egy darabig, utána…
MIND MEGHALUNK!
pedig már reggel olyan szépen elhalt :( Most meg ez a tallián belefingott a nulláslisztbe :(
egy menyasszonyi ruha
nekem már a trészi-maszk is ütött, nem muszáj belelovalnia magét olyasmibe az együttesnek pénteken, amit aztán megbánna
szazsoketharmadaharomharmadert:
Hát az osztálytalálkozó-thread aztán mindennek az alja, de komolyan, itt tényleg senkiben nincs semmi ész és emberismeret? Ennyi hülyeséget rég olvastam össze egy alapvetően teljesen értelmes poszttal kapcsolatban. Nem mintha mondjuk Szazsótól vagy tudomisén, a többi blokkolt észkombájntól jobbat vártam volna, de akkor is. Úgyhogy most unfihullám-generálóan durva leszek.
A röfögésről csak annyit, hogy bizony létezik az a kaszt, akinél körülbelül az az életprogram, hogy 18-20 éves kor után elkezdik keresni a potenciális házastársat, ahol a követelmények nagyjából kimerülnek a stabil egzisztenciánál, meg az elviselhetőnél nem magasabb irritáló faktornál. Amikor találnak egy ilyet, akkor gyorsan megházasodnak. Első pont kipipálva. Utána jönnek a gyerekek, akkor a következő program a babázás, aztán a családi nyaralás a szlovén tengerparton, aztán amikor a gyerekek már nem nevelhetőek, és nagyjából elindultak az önálló életbe, akkor a szülők 50 körül elkezdik várni a nyugdíjat, hogy akkor már ne kelljen csinálni semmit (ez majd a 40 éves találkozón fog ám igazolódni). És nagyon igyekeznek, hogy addig se csináljanak lehetőleg semmi érdekeset. Ebből a kasztból lesznek a Fékon-inges apukák, és az egyendauerolt, egyenlila hajú, 40-től kezdve egyformán 75-nek kinéző, amorf, pasztellrózsaszín / barackszín kosztümben “elegánsra” kiöltöző, ünnepeiket a Trófea Grillben tartó anyukák és nagymamák. Valójában ennek az életpályának az egyik elemére tökéletesen találó kifejezés a röfögés a gyerekkel. És valójában szerintem tök szomorú, hogy azokból, akikkel együtt járt valaki gimnáziumba, olyan emberek lesznek, akik a világon mindent megtennének, nehogy akárcsak gondolniuk is kelljen valami érdekes dologra.
Az általam látott elég széles mintán azt tapasztalom, hogy akinek az élete unalmas, és azért csinál gyereket, hogy ez ne így legyen, azon ez nem segít, az a gyerek mellett is unatkozni fog.
Aki vérig sértett válaszposztokat írt, az abba gondoljon bele, hogy nem arról van-e szó, hogy neki nem sikerült az unalmastól különböző életet elérnie, és esetleg ő is a Trófeában fogja végezni, az előételek közül rögtön 25 deka felvágott tányérra halmozásával indítva. És hogy nem kellene-e emiatt sürgősen Semjén Zsoltra szavaznia.
Mindez egyébként nem jelenti, hogy a gyerekkel való foglalkozás minden esetben unalmas röfögés lenne, meg nem zárja ki, hogy aki csinált valaha életében érdekes dolgokat, az is szeresse a gyerekeket, vagy vállaljon gyereket, vagy ilyesmi. Meg nem jelenti azt, hogy aki vágyik gyerekre akár konkrétan, akár majd később valamikor általában, az hülye.
Ez az egész csak azt jelenti, hogy egy csomó szomorúan unalmas, bigott ember van, aki képtelen a fentebb vázolt hoffmannrózsai modell egészen minimális (vagyis csak a tényleg unalmas faszokat érintő) kritikáját elfogadni.
mivel megemlítettél, csak annyit tennék hozzá:
-tastelike-al askokban tisztáztuk a heéyzetet
-egy ilyen huszonéves beképzelt, társas együttlétre alkalmatlan, unalmas, sótlan faszkalaptól, mint te, többet nem vártam
-olyan dolgokba ugass bele, amiben van némi tapasztalatod. mert amíg megfigyelésen alapul mindaz, amit a gyerekneveléssel kapcsolatban írsz, az igen harmatos
-mindez a hozzáállás egyértelműen annak jele, hogy érzed nagy szarban vagy a jövődet illetően és érzed, hogy ez (család, gyerekek) egyre távolabb kerül tőled.
Na, ez se jön már lángosozni egyhamar :/
combjan pihentetik a kezüket mit hisznek? Mig elfordulnak valaki sunyin megdugja a csajukat???
én a múltkor a metrón azt láttam, hogy egy faszi benyúlt a csaj csöcseihezés a délitől a deákig mint egy stresszlabdát nyomogatta és csöcsörészte. Előre néztek mind a ketten és beszélgettek és közben ment a gyurmázás. Rusnyák voltak, de nem fogyatékosak. Le akartam videózni de a csóka geci nagydarab volt. Ha követ, dobjon askot!
…allok rendelkezesedre!
akkor rendelj nekem egy pizzát gyapjas! És fizesd is ki!
Anyám valószínűleg azt hiszi, hogy az sms az új távirat vagy mi. Max három szóból állhat és nagyon hivatalosnak kell tűnnie. Elég vicces.
mert az hiszed azt nem olvassa át a nemzetbiztonság?! A Schmitt Pálét még ki is javítják, ha durva hiba van benne mindig
A kolléganőim megsértődtek, amiért nem akkor menstruálok, amikor ők. Lehet, hogy ki fognak közösíteni.
én azt hallottam, ennek automatikusan be kellene állnia.
nem veled van a baj?
ők is ezt sugallják.
Én úgy hallottam, hogy Harrach Péter már írja azt a KDNP-s javaslatot, ami bejelentési kötelezettséget ír elő arra az esetre, ha háromnál több nő egyszerre menstruál egy helyen.
némi DEBRECENIT fogok enni, aztán átnézem a törikönyveket holnapra, és BK meg tumbli. megoldom én…
PUSZTULJ HURKÁS!
A feslett erkölcsű jó édes nőnemű szülőd a hurkás bazmeg :(((((
azt hittem leöltél pár lokistát és őket vacsorálod :((((
enk1du, orsolyka! basszatok meg!
egy lelketlen perszóna vagyok, akit mások nyomora tesz boldoggá. a te posztod ki is elégített mára
mondom, hogy maszturbálni kell rá
enk1du, orsolyka! basszatok meg!
akkor most ezt lájkoljam, vagy reblogoljam?
Szerintem ilyenkor az egyetlen jó megoldás, ha maszturbálsz rá!
Most, hogy egy ezeréves hírünket kiadta az MTI egy jobbra húzó pécsi portálra hivatkozva, eszembe jutott egy szívmelengető történet. Az egyik vidéki MTI-tudósító nemrég úgy érezte, a kibaszás szélén áll. Nem csoda, hiszen az terjedt el róla, hogy balos. Amúgy nem az, csak nem nyalt ki jobbos seggeket. Nem sokat szarozott, felhívta Navrát, akivel valami családi-ismerősi viszonyban van. Navra odaszólt, és az ítéletet visszavonták. Azért a legfőbb főnöke utasította, hogy ha valamit nem ért – értsd: nem tudja eldönteni, szabad-e írni az adott témáról –, akkor telefonáljon.
mielőtt még elküldenélek, hogy Schmitt Pállal látogasd meg a hatalmi ágakat, a felmondásra gondolsz, igaz?!